Interjúsorozatom második részében Gyémánt Szilvia angoltanárnő válaszolt a kérdéseimre, íme:
Mióta élsz magántanításból? Kizárólag ebből élsz, vagy mellette foglalkozol mással is?
5 éve. A Budapesti Corvinus Egyetemen tanultam, végzettségem: kereskedelem és marketing szakos közgazdász.
Miért döntöttél úgy, hogy magántanításból szeretnél élni?
Ez egy hosszú és bonyolult folyamat volt: a szüleim elváltak, édesanyám kiskorom óta egyedül nevelt, így nem voltunk túl jó anyagi körülmények között. Sokszor nehezemre esett kérni pénzt ruhára vagy valami olyan dologra, amit szerettem volna magamnak megvásárolni. A gimnáziumi éveim alatt mindig jeles tanuló voltam, Angolból kiváló érdemjegyet kaptam minden év végén (akkor még nem is sejtettem, milyen jó lesz később kamatoztatni ezt a tudást ). Szerettem nyelvet tanulni, könnyen elsajátítottam és megértettem az összefüggéseket. Másnak a matek, nekem az angol volt a kedvenc, mert valahogy “átéreztem”, értettem. Az idő múlásával, a gimnáziumi éveim vége felé szerettem volna önállósodni és egy kis zsebpénzt szerezni, így hobbi szinten elkezdtem angolt tanítani. Feltettem egy hirdetést, és érdekes módon az első tanítványom napokon belül jelentkezett: egy kínai kislány volt, aki magyarul kicsit, de angolul egyáltalán nem beszélt. Úgy tanultunk, hogy az angol szavakat először lefordítottuk kínaira, azután magyarra. Kemény kezdés volt, de egy idő után belejöttem. A kínai család sokfelé elvitte a segítőkész angol tanár néni hírét, így később jöttek a szomszédok, barátok, ismerősök, edzőtársak, és egy napon azon kaptam magam, hogy már hirdetésekre sem volt szükségem, mivel nem tudtam több tanítványt vállalni az egyetem mellett. Ma már saját nyelviskolám van a XVII. kerületben, Rákoscsabán.
Gyakori probléma, hogy valaki nem meri otthagyni a főállását, amíg nincs elég diákja, főállás mellett viszont nincs ideje elég diákot találni és tanítani. Te hogyan oldottad meg ezt a problémát?
Mivel nem vagyok diplomás tanár, nekem ezzel a problémával szerencsére nem kellett szembesülnöm. Voltak azonban olyan időszakok az életemben, amikor – főleg az egyetem miatt – a saját szakmámban kellett helytállnom: voltam irodai asszisztens, dolgoztam különböző marketing – és rendezvényszervező cégeknél és nagyobb vállalatoknál is. A szívem azonban mindig a tanítás felé húzott. Nagyon nehéz időszakok voltak azok, amikor az egyetemi gyakorlatok miatt vissza kellett mondanom a diákokat. Úgy éreztem ez az, amit valójában csinálni akarok, így meghoztam a döntést: felhagytam az eredeti szakmámmal és önálló vállalkozást indítottam.
Online vagy személyesen tartod az órákat? Miért?
Mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai, én mégis a személyes órákat részesítem előnyben. Jobban szeretem a személyes kontaktust, a testbeszédből sok mindent ki lehet következtetni: ha összeráncolja a homlokát vagy hosszasan gondolkodik, akkor rögtön tudom, hogy valami nincs rendben, valami nem világos. Van egy–két vendégem, akik a munkájuk, munkarendjük vagy beosztásuk végett nem mindig tudnak órára jönni, mert a kora reggeli és esti időpontok már foglaltak. Ilyenkor szoktam online órákat tartani napközben. Véleményem szerint az online órákat csak a felnőtt korosztály számára kellene alkalmazni, mivel a kisebbekre és a diákokra jobban oda kell figyelni, könnyen elkalandoznak és elbizonytalanodnak, így személyes jelenlétet igényelnek. A digitális világ fejlődése, a kultúra változása és a hazai oktatási viszonylatok miatt én nem tartom jó ötletnek az online tanulási módszerek kiterjesztését a diákokra (itt elsősorban az interaktív táblára, az online tankönyvek bevezetésére, a laptop/tablet alapú oktatásra és az online tesztes számonkérési módszerekre gondolok), mivel elveszi a figyelmet a fontos dolgokról, így a diák elfelejt írni, a könyvek értéke elveszik (nem beszélve az új könyv friss, semmihez sem hasonlítható illatához ). Van olyan kisdiákom, akivel nemrég új tankönyvet kezdtünk: amint kezébe került az új szerzemény, rögtön megforgatta, csócsálta, ismerkedett vele. Valaki csak ceruzával ír a könyvbe, mert félti. Ezeket az emberi érzéseket és magatartásokat nem adja vissza az online tanulás, se semmi más!
Amennyiben online is tanítasz: mit tapasztalsz, elfogadottabbá vált a diákok körében ez az oktatási forma az előző évekhez képest vagy továbbra is sokan tartanak tőle?
Az én diákjaim közül nagyon kevesen szeretnek online formában tanulni, inkább a személyes magánórákat kedvelik. A diákok körében szerintem eddig is elfogadott volt ez a forma, ők mégsem ezt a módszert részesítik előnyben, az internetes tanulás inkább a felnőttek körében használatos és elterjedt. Érdekes kutatásokat lehetne folytatni ezzel kapcsolatban, de egy biztos: az online tanulástól való félelem elsődleges kiváltója maga az internet: nem tudjuk kivel csetelünk vagy beszélgetünk (videós hívás esetén feszélyezve érezzük magunkat, mindkét félnek ki kell öltözni, adnia kell magára), illetve nem tudjuk, hogy a másik mit csinál(hat) a számítógép mögött: lehet, hogy mással foglalkozik, vagy éppen magánügyeket intéz, miközben oktat. Otthon sok minden elvonhatja a diák figyelmét, például a gyerekek vagy egy telefonhívás, míg személyes óra alatt ezek többnyire nincsenek jelen.
Másrészről lehet hasznos is, mivel sok diákom nem tud elszakadni a munkahelyétől, így az online tanulási módszert választjuk. Könnyebb, mert nem kell utazni, kényelmes és az árak szempontjából is sokszor kedvezőbb.
Melyek a legnagyobb nehézségek, amelyekkel szembe kell néznie annak, aki ezt életformát választja?
Az, hogy nincs időd és magánéleted. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg diákom van, így minden nap reggel fél 8–tól este 8–ig dolgozom. Mivel egyéni vállalkozó vagyok, úgymond saját magam főnöke vagyok, így én állítom össze a napirendemet. 5 év alatt még egyetlen órát sem mondtam le, csak ha beteg voltam. Imádom a munkám és a tanítványaim, ezért ez nekem valójában nem is munka, hanem szórakozás és fejlődés is egyben, hiszen sokszor én is tanulok új szavakat, kifejezéseket, főleg a fiatalabb korosztálytól.
Ami nehézségként felmerülhet, az a megfelelő helyszín kiválasztása: sokszor zavaró lehet saját lakásban oktatni, ezzel felbolydíthatjuk a körülöttünk lévők életét. E mellett azonban fontos a nyugodt, jó hangulatú és atmoszférájú terem, ahol minden lehetőség adott a nyelvtanításhoz. Munkám során igyekeztem én is egy ehhez hasonló tantermet kialakítani a lakásban: van mágnes tábla, televízió, laptop, nyomtató, tankönyvek, magazinok, kávégép, italok (víz, tea, üdítőés egy kis nasi.
Amit még kiemelnék, mint esetleges nehézség, az a tanár hangulata: ha fáradt, szomorú, vagy, egyszerűen stresszes vagy, sosem mutathatod vagy éreztetheted a diákkal! Nyilván ez ugyanúgy igaz lehet egy iskolai tanítás esetében, de jobban érzodik, ha csak kettesben vagytok az órán. Ezzel szemben azonban véleményem szerint egy tanárnak is ugyanúgy fel kell tudni ismerni, hogy diákja aznap éppen milyen hangulatban van (ez online óra esetén nehezebb), így az óra menetét annak megfelelően kell tudni összeállítania. Rengeteg külön anyagom van, így ha valaki nem akar tankönyvből tanulni aznap, csak előveszek egy aznapi hírt vagy egy izgalmas hallgatásértést, és máris jobb hangulatban telik az óra!
Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?
Szeretem az embereket. Ez a munka anélkül nem megy. Sajnos nagyon sok rossz példát hallok és látok magam körül a “tanárkollégákkal” kapcsolatban. Mindig azt szoktam mondani, hogy aki nem tud vagy nem akar emberekkel foglalkozni, az menjen egy irodába vagy egy olyan munkahelyre, ahol nem feltétlenül szükséges kommunikálni a másikkal. Volt olyan diákom, aki azt mondta, az előző tanár szerint ő képtelen lenne lerakni egy nyelvvizsgát, mert egyszerűen reménytelen eset. Majdnem leestem a székről, mikor ezt meghallottam, micsoda motiváció! Átnéztük az igeidőket, csináltunk teszteket, tanultunk szavakat és fél év múlva lerakta a nyelvvizsgát. Egy másik vendéggel kiabáltak, a harmadikat kinevették. Ez botrányos! Utána pedig rám marad az a feladat, hogy kapargassam fel a földről, hozzam rendbe az önbizalmát és motiváljam. Ez egy olyan szakma, ahol türelmesnek és alázatosnak kell lenni, nem lehet kiabálni vagy lehordani a másikat, ha nem ért valamit. Ha kell, százszor elmagyarázok mindent egészen addig, amíg nem látom, hogy a diák teljesen megértette.
Tapasztalataid szerint melyek a legjobb eszközök, lehetőségek arra, hogy egy magántanár diákokat találjon? Te hogyan keresel, illetve találsz diákokat?
Mára az internet olyannyira fejletté vált, hogy mindent megtalálhatunk egy kattintásra: ha például beütjük a keresőbe, hogy “angol tanár Budapesten”, számtalan lehetőséget és kompetens személyt kiad, akikhez fordulhatunk, ha nyelvtanulási problémáink adódnak. Elsősorban az internetes magántanár kereső oldalak, a Facebook csoportok vagy a különböző hirdetési weboldalak kínálta lehetőségek által bárki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb oktatót.
Az én kerületemben egyébként az sem ritka, hogy találok a postaládámban egy–egy angollal kapcsolatos prospektust vagy szórólapot. Ezek is mind hatékonyan működhetnek a mai napig, főleg, ha jól meg van szerkesztve a design, a szöveg pedig értheto és lényegre törő. Én többnyire szájról–szájra terjedek itt a kerületben, így hirdetést már nem is nagyon szoktam feladni.
Van valamilyen, nyelvhez köthettő passzív jövedelmed? (pl. könyv, e–könyv, online tanfolyam)
Még nincs, de több minden is forog a fejemben ezzel kapcsolatban, ami a jövő zenéje Szeretnék egy online oldalt, ahol napi híreket és érdekes cikkeket lehet olvasni. Nagy példaképem a szakmából Szalai Nóra, az 5 Perc Angol főszerkesztője, becsülöm a tudását és a szakértelmét, így én is sokat tanítok az Ő könyveiből, és minden hónapban megveszem az 5 Perc Angol magazint is, amelyből többnyire a híreket szoktuk elolvasni, és nyelvvizsga teszteket töltünk ki a diákokkal, akik szintén imádják és előfizetnek rá. Egyszer jó lenne ott dolgozni, mint újságíró.
Van weboldalad vagy blogod?
Igen, a nyelviskolám alapításával párhuzamosan indítottam egy saját weboldalt (www.diamondnyelviskola.com), tavaly pedig egy saját Facebook oldalt (Gyémánt Szilvia – Angol nyelvoktatás 17. kerület) is. Mindkét opció nagyon nagy felvevőpiacot biztosít nekem, sokan keresnek meg e–mailben vagy a Facebookon, de olyan is akad, aki a weboldalon lévő kapcsolat fülről kattint rám és ír nekem. Mivel az internetnek hatalmas térhódítása van, ezért elengedhetetlen, hogy ne képviseltessük magunkat valamilyen online platformon.
Mit tanácsolnál annak, aki most gondolkodik azon, hogy főállású magántanár legyen?
Ha szeretsz emberekkel dolgozni, szereted a gyerekeket és türelmes, ambiciózus, de legfőképpen jókedvű személy vagy, akinek szenvedélye az angol nyelv, akkor nincs miről beszélni: mindenképpen érdemes váltani! Azzal számolnod kell, hogy nagyon sok idődet elveszi, bár sokszor Te magad osztod be, mennyit szeretnél dolgozni. Viszont itt nincsenek bántó vagy rosszindulatú kollégák, Te magad döntöd el, mit, miből és kinek tanítasz. Saját óradíjat kalkulálsz, amibe senki nem szólhat bele, nem kell tartanod attól, hogy kirúgnak vagy leépítés lesz a suliban. Nagyobb a presztízsed, az emberek hálásabbak Neked, figyelmesebbek Veled. Rengeteg diáknak adhatsz lehetőséget, hogy levizsgázzanak és érettségit vagy diplomát szerezhessenek, melyek a mai világban már elengedhetetlenek az életben való boldoguláshoz. Egy sikeres vizsga eredménye az lesz, hogy Te magad is úgy fogod érezni, mintha levizsgáztál volna…újra és újra…!
Én egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a hivatást választottam és azt sem, hogy főállású magántanár vagyok, még annak ellenére sem, hogy nem ez az eredeti szakmám: ha újrakezdhetném, mindent ugyanígy csinálnék!
